Elmegyek
Gyönge, lázas most a testem
és az éjjel hidege megfesti
korhadt ablakaim piszkos üvegét.
Kínzó képek és eleven álmok gyötörnek
s nincsen vége sem a szenvedésnek,
mert némán fáj kegyetlenül a hiány.
Elmentél és én verejtéktől piszkos
szatén lepedőbe csavarva kockázok
a halállal, ki elszórakoztat éber éjeken.
Aztán egy reggel fennakad szemem,
és elvisznek mogorva bajszos emberek,
hogy ládába fektetve föld alá rejtsenek.
És akkor megérted majd a magányt,
s száz meg száz mérföldekre is
de eszedbe jut egy elszalasztott csók.
Arcodon gyönyellő könnyek állanak
megfeneklett hajó módján egy hajszálnyi ráncban
és rózsás párát izzad egy bögre az asztalon.
S föltámadt képem szíved rejtekében
még egyszer megsimogatja lelkedet,
de ez egyszer utoljára, mert most örökre elmegyek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése